A Web-Server Kft. 2011-ben ünnepelte 10. születésnapját. Ebben az évben a szokásosnál is több fejlesztés, újítás jellemezte cégünket. Kijelenthetjük, hogy sikeres és eredményes esztendőt hagyunk magunk mögött. Nézzük sorra, mik voltak a legfontosabb események 2011-ben.

Eljött hát december 24-e, amikor mindenki alig várja, hogy kibonthassa a karácsonyfa alatt lévő ajándékait. Mi is lerántjuk a leplet meglepetéseinkről.

Cégünk 2011-ben ünnepli 10. születésnapját. A mögöttünk lévő út kezdetben egy kicsit rögös volt, de hamar megtaláltuk a helyes irányt, és ma már elmondhatjuk, hogy Magyarország egyik legsikeresebb tárhelyszolgáltató cége vagyunk.
Lendületben a mai napig
Kezdetben Hungarian Business Network néven próbálkoztunk, elsősorban weblapkészítéssel és internet szolgáltatással. A tárhely szolgáltatás ekkor még csak mellékes tevékenységként szerepelt repertoárunkban – tehát sejtéseink már voltak arról, hogy mekkora lehetőségek rejlenek ebben.

Ha még mindig nem tudod, mivel lepd meg párodat, ajándékozz neki egy olyan weboldalt, melyet egyszerűen tudtok mindketten kezelni, és folyamatosan töltögethetitek rá a közös képeket, emlékeket. Szakíts az eddigi hagyományokkal, és szerezz örömet neki egyedi ajándékkal.
Már csak néhány nap, és mi is lerántjuk a leplet karácsonyi meglepetéseinkről. Addig is tekintsd meg rendhagyó ajánlatunkat, és ha úgy döntöttél, hogy megrendeled, kövesd a rendkívül egyszerű lépéseket.

A karácsony ajándék nélkül olyan, mint egy magányos domain tárhely nélkül. Te is rosszul vagy az ünnep előtti utolsó napok forgatagától? Ahelyett, hogy tanácstalanul járnád a bevásárlóközpontokat, és végül valami haszontalan ajándékkal térnél haza, válassz egyedi megoldást!
Nagyon nehéz olyan ajándékot találni, ami kellően személyes, de azért használható is valamire, és nem a szekrény mélyén porosodik, miután véget értek az ünnepek. Rendhagyó csomagunk kifejezetten ajándék weboldalakhoz lett összeállítva, és csak meglévő ügyfeleink vehetik igénybe.

A Google Chrome internetes böngésző stabil verziója december 11-én ünnepli harmadik születésnapját. A Chrome-ot használók száma hazánkban novemberben megelőzte a Microsoft Internet Explorer-ét. Ha a tendencia folytatódik, rövid időn belül a ma még vezető pozícióban tanyázó Firefox-ot is maga mögé utasítja. Világviszonylatban még mindig az Explorer a piacvezető, a Chrome pedig második.

Tudtad-e, hogy pénzt is kereshetsz, ha ügyfeleid, ismerőseid a Web-Server Kft.-nél regisztrálnak tárhelyet? A hozzánk irányított ügyfelek számától függően, akár 30 százalékos jutalékban is részesülhetsz, és lehetőséged van VIP telefonszám, virtuális és dedikált szerver, valamint kereszt marketing igénylésére is.

|