[ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ] Ez történt velünk februárban

    Az elmúlt hónapunk szó szerint elrobogott mellettünk, hiszen csak kapkodtuk a fejünket az események gyors lefolyása közben. Új kollégákkal bővültünk, akik már élesben is erősítik csapatunkat, több képzésen is részt vettünk (különböző részlegekről), de hónap végén még így is sikerült lazítani egyet.

    Ügyfélkapcsolati képzés

    Ügyfélszolgálatunk folyamatos fejlesztését szívügyünknek tartjuk, mert hiszünk abban, hogy egy szolgáltatás akkor lesz igazán jó, ha az ügyfelekkel kölcsönösen megértjük egymást, ezáltal érdemi segítséget tudunk nekik nyújtani.

    A belső tréningeken kívül külső képzéseken is részt vesznek a kollégák, ilyen volt a februári is. Az újakon kívül a többiek is olyan tudással gazdagodtak, ami jelentősen lendíthet a kommunikáción.

    Fiúk Budapesten a szerverteremben

    Fejlesztői csapatunk időnként meglátogatja a szerverparkot, ahol szervereink „hűsölnek”. Legutóbb az egyik Rack szekrényünket szabadították fel, amire a közelgő karbantartások miatt volt szükség. Hamarosan IP hálózati fejlesztést végez az adatpark, melynek időpontjairól hamarosan értesítést küldünk minden ügyfélnek.

    Analitika képzés Budapesten

    Az Innonic Csoport webanalítika témakörben olyan képzést tartott február 26-án, ami szakmai körökben hiánypótlónak számít. A Lurdy központ egyik moziterme zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel, akik a szünetek után is végigülték a 8 órás előadássorozatot, mivel valóban hasznos töltetet kaptunk cserébe.

    Zajdó Csaba és Kovács István abban segített nekünk, hogy mélyebb analítikai vizsgálatokkal közelebb kerüljünk célcsoportunkhoz. Az előadásokon megszerzett tudást arra fogjuk használni, hogy szolgáltatásainkat még inkább ügyfeleink igényeihez igazítsuk.

    Farsangi dínomdánom

    A februárt végül egy tavaszváró beöltözős bulival koronáztuk meg, amire komolyan készült a csapat: a dekoráció nagy részét saját kezűleg készítettük, a jelmezek is ötletesek voltak (még győztest is hirdettünk, aki egy patinás kupát vehetett át méltó győzelméért).

    Farsangunk egybeesett a Süti nappal is, amire mindannyian sütöttünk valami finomságot. A cukorbombáktól persze pörgött a munka, és az sem jelentett problémát, hogy az est folyamán végig vigyük a csapépítő játékokat is.

    (Még az is kiderült, hogy annyian álltak be karaokezni, hogy akár egy céges bandát is alapíthatnánk.)

    Együtt az internet biztonságosabbá tételéért

    És a szerver-vonat márciusban sem áll meg, még egy szusszanásra sem, hiszen a februári programok mellett folyamatosan készültünk a március 8-ai Security Meetup-ra.

    Sorban az 5.-et rendezzük meg az idén, melynek előadója a Black Cell Kft. vezetője Gyebnár Gergő lesz. Információvédelemmel kapcsolatban országszerte tart előadásokat, így felkértük, hogy a hajdú-bihari régiónak is legyen esélye olyan tudással gazdagodni, mellyel megelőzhetjük a jövő kibertámadásait.

    Holnap 17:00-kor kezdünk, itt még csatlakozhatsz hozzánk, és nyomon követheted az eseményt >>

     

    Oszd meg a gondolataidat