Óra átállítás és a szerverek

    Nemrég beszéltem az egyik ügyfelünkkel, aki az iránt érdeklődött, hogy gondot okoz-e az óraátállítás a szervereknél. Kell-e valamit tenni, kell-e módosítani a webáruházuk kódjában, vagy bármi egyebet, hogy helyes időpontot jelezzen ki a szerver.

    Szeretnék ezúton is mindenkit megnyugtatni, hogy semmi teendő nincs az óraátállítással kapcsolatban, a szervereink automatikusan váltanak a téli és nyári időszámítások között, és ez a váltás most is sikeresen megtörtént hajnalban. Ami azt illeti ennél még többet is tesznek a szervereink a pontos idő érdekében. Minden szerverünk ugyanis az NTP (Network Time Protokoll – Hálózati Idő Protokoll) segítségével folyamatosan ellenőrzi, hogy a szerveridő megfelelő-e.

    Nem bízzuk tehát a véletlenre a szerveridő helyességét. Minden szerverünk folyamatosan kapcsolatban áll több atomórával is, és a szinkronizáláshoz ezek adatait használják fel, sőt a szinkronizálásnál még azt is figyelembe vesszük, hogy milyen messze van tőlük az atomóra, és az onnan érkező adatok mennyi idő alatt érkeznek el az adott szerverhez. Tehát biztos lehet abban, hogy a szerveridő mindig korrekt, és pontos.

    Érdekességképp megjegyezném, hogy az NTP protokoll az egyik legrégebbi internet protokoll. 1985 óta van használatban. A Delaware Egyetemen fejlesztette ki egy David L. Mills nevű úr, aki azóta is karbantartja a protokollt egy csapat önkéntessel egyetemben. A protokoll legújabb verzióját idén júniusban adták ki, ez az NTPv4. (További információk az NTP protokollal kapcsolatban: http://en.wikipedia.org/wiki/Network_Time_Protocol)

    Üdvözlettel

    Egri Zsolt
    Web-Server.hu

     

    Oszd meg a gondolataidat